Termékcsalád

Tippek-trükkök

A tapétázás célja a helyiségek lakályossá tétele, mely egyik legfőbb hangulati meghatározója otthonunknak.

A tapéta eredetét tekintve a fal szigetelését valamint dekoratív célokat szolgálva jelent meg a lakóterekben. Először vászonra, majd papíralapra készült. Fénykora a XVIII. sz. végére illetve a XIX. sz. elejére tehető.
Elsősorban díszítési célokat szolgált. Mintázata és színe az adott kor stílusának megfelelően az előkelő divatot követte.

A tapéták a belsőtéri kialakítás során a berendezés hatását emelik. A különböző színek, anyagok megfelelő kiválasztásával optikailag megváltoztathatjuk a térviszonyokat, eltüntethetjük a helyiség kedvezőtlen arányait és kiemelhetjük előnyös vonásait.

A tapéták ma már nemcsak papírból készülnek, rengeteg különböző természetes és mesterséges anyag használható a bútorok, ajtók, polcok, de leginkább a falak és a mennyezet fedésére. A mai tapétaválaszték olyan sokrétű, hogy szinte minden díszítési terv megvalósítható. Az egyszínű, mintázatlan papírtapétákat általában a rosszállapotban lévő falak fedésére használják. Sokféle felületkiegyenlítő papír kapható, amelyekkel festés vagy tapétázás előtt simává tehetjük a falat. A tapétakészítéshez felhasznált anyagok sora az egzotikusnak számító selyemtől, vászontól és növényi alapanyagtól egészen a tartós, hőkezelt PVC anyagig terjed.

Rossz minőségű falak javítása fűrészporos, papíralapú tapétákkal érhető el, melyek utólag diszperziós színes festékkel festhetők.

A tapéták különféle fajtái ismertek, melyek a következők:
A papírtapéta a legegyszerűbb és leggyengébb minőségű az egyrétegű un. szimplex tapéta, amelynek színoldala egyszínű- és nyomott mintás. A kétrétegű un. duplex tapéta dombornyomással készül, amely textúrát vagy mintát eredményez.

A profil, ill. habosított tapéta a minták térbeli, a duplex alappapírra kerülő felület felhabosított festékpasztákkal, dombormintásra alakítható úgy, hogy a fény- és árnyékhatástól dimenziót nyernek. Így lesz a tapéta megjelenése textúrás, mintás. E tapéták lágy, meleg hatásúak, enyhén szigetelők és vízállóak.

A vinyl tapéta kétrétegű papírra készül. Változata az úgynevezett selyemtapéta, amely brokát, ill. selymet utánzó nyomással készül. A vinyl tapéta mosható, dörzsálló és tartós.

A textiltapéta különböző vastagságú papírhordozókra, különféle textilszálakat ragasztanak, ez adja a textiltapéta színét, struktúráját. Felületére utólag minta is nyomható.

Az átfesthető tapéták elfedik a hajszálrepedéseket, tartók felületet biztosítanak, könnyen tisztíthatók. Több fajtájuk létezik: az un. fűrészporos tapéta, amely nagyon strapabíró. Az üvegszálas tapéta, amely különböző mintázattal készül.
A képtapéta (poszter) eredeti fénykép vagy grafika után készített, teljesen falfelületet betöltő motívum, amely a tapétacsíkok pontos egymás mellé illesztésével képpé áll össze.
A tapéta kiválasztásánál figyeljünk arra, hogy ne keverjük a különböző stílusokat, tartsunk egyensúlyt a színek, a formák és az anyagok között. Fontos, hogy a szobába kerülő bútorok, képek, dísztárgyak összhangban legyenek a fal későbbi színével. Hangoljuk össze a tapétát a szoba textiljeivel. A tapéta mindig igazodjon a szoba karakteréhez.


HANGOLJUK ÖSSZE A TAPÉTÁT A SZOBA TEXTILJEIVEL!


Figyeljünk arra, hogy a falakon, - tekintettel a fényviszonyokra, a tapéták teljesen másképp hatnak, mint vásárláskor. A fény a színek tónusát és teltségét egyaránt módosítja. Egy-egy szín más hatást kelt erős napfényben, borongós időben vagy különböző mesterséges megvilágítás környezetében. A világos színek tágítják a teret, mert visszatükrözik a fény nagy részét, míg a sötét színek inkább elnyelik.

Színt és mintát meggondolva válasszunk. Alapvetően a sárga, narancs, piros meleg színek, a kék, a kékeszöld hideg és nyugodt színek. Ezen különbségek különböző hatást keltenek, például a meleg színek döntően az érzelmi, érzéki értékeket képviselik. aki teljesen semleges hátteret szeretne teremteni, fehér vagy tört fehér tapétát válasszon.

Meleg színek, Hideg színek

A kis alapterületű szobákban is a világos, pasztellszínek az előnyösek, mert ezek nem nyomják agyon a teret. Főleg természetes fénynél használt helyiségekben, pl. a nappali szobában ugyancsak a világos színek érvényesülnek a legjobban, míg a hálószobában használhatunk erősebb, sötétebb árnyalatú tapétákat. A kékes, zöldes színek friss, távolságérzetet keltenek. A térérzet szempontjából fontos a horizontvonal is. Más a hatás, pl. egy étkezőben, ha egy ülő vagy álló ember szemmagasságához igazítjuk a fal színét. A padlóhoz közel lévő színek lefelé vezetik a tekintetünket, míg a mennyezet közelibbnek tűnik, ha a fal színe fölfelé sötétedik.

A tapétát a mintája határozza meg. Egyik legértékesebb tulajdonsága, hogy a mintákat pontosan és szabályosan elhelyezkedve képes ismételni. a felhelyezett tapéták sűrű mintáit nemcsak vízszintesen és függőlegesen lehet nézni, hanem átlósan is – épp ezért nagyon fontos a megfelelő kiválasztása, mert egy oda nem illő minta teljesen elronthatja az enteriőr gondosan megteremtett hangulatát. Nagy mintás tapétát csak nagy felületre tegyünk, míg a kisebb helyiségekben inkább az apró minták érvényesülnek. A kicsi- apró minták elvesznek a nagy falfelületen. A sötét, dús minták szűkítik a teret, ugyanakkor meleggé, barátságossá teszik.

A mintás bordűrök, díszcsíkok dekoratív kiegészítői a modern enteriőrnek. Eltérő mintákat különböző díszcsíkokkal választunk el egymástól. Ezek magassága egyéni ízléstől függ. még az egyszínű tapéta is feldobható egy vidám díszcsíkkal. Nagy belmagasságot érdemes megosztani a falakon körbefutó bordűr segítségével.
A tapéta mintázata a teret optikailag erősen befolyásolja, olykor megváltoztatja. A következő ábrasoron kívánjuk bemutatni a tapéta mintázatának térképzési funkcióját.

  1. Az alacsonyabb helyiség magasabbnak tűnik a függőlegesen csíkozott tapétával. Ha mód van a mennyezetet kiegészítő megvilágítására, akkor, pl. elárasztó fénnyel legyen megvilágítva.
  2. A helyiség alacsonyabbnak tűnik, ha a mintázat vízszintes irányú. a hatás erősödik, ha a minta nem a mennyezetig van felvezetve, vízszintes bordűr tagolja és a mennyezet sötétebb tónusú, illetve a megvilágítás lefelé irányul.
  3. A szoba mélyebbnek tűnik, ha a végfele olyan színárnyalatot kap, amely optikailag háttérbe szorul (pl. középkék v. zöldeskék), míg a két oldalsó falat világosnak hagyjuk. Előnyös, ha a mennyezet hosszanti csíkozású.
  4. Kis helyiségek nagyobbnak tűnnek, ha világos, apró mintás tapétákat választunk. Az átlós minták is nagyobbnak mutatják a teret, illetve a fényhatások nem centrálisak.
  5. A szoba kisebb lesz, ha erős színeket, nagy mintákat illetve ferde csíkozást alkalmazunk mivel a ’ferdeség’ szűkíti a helyiséget.

Vásárlás előtt minden egyes helyiség, minden egyes falát gondosan mérjük le. A legnagyobb méretek alapján számoljuk ki, hogy az 53 cm széles és 10 m hosszú tekercsből hány darabra lesz szükség. Az ablakokat és ajtókat is falfelületként számoljuk, hogy a mintaillesztések miatt kieső anyag ne okozzon gondot.
Végezetül gyakorlati tanácsot szeretnénk adni azok számára, ábrákon illusztrálva, hogy házi kivitelezésben a tapétázást milyen sorrendben célszerű elvégezni. E munkához kívánunk önöknek sok sikert.

  1. A tapéta súlyának megfelelő ragasztót keverjünk be.
  2. Szétgöngyöljük a tapétát és a szükséges hosszúságú darabot egy fémvonalzó segítségével lehasítjuk.
  3. A lehasított csíkokat kenjük be bőségesen ragasztóval vagy ragasztóhengerrel is elvégezhetjük ugyanezt a feladatot.
  4. A ragasztóval bekent csíkokat 2/3 : 1/3 arányban hajtsuk össze, a beszívási idő kb. 10-15 perc.
  5. A tapétát egymás mellé illesztve ragasszuk fel, puha tapétázó kefével vagy gumihengerrel.
  6. A sarkokban ollóval vágjuk le a felesleget.
  7. A külső széleken ne átfedéssel tapétázzunk, hanem pontosan az éleken vágjuk le a fölösleges tapétaanyagot.
  8. Fűrészporos tapéták esetén a felületet jó minőségű diszperziós festékkel kívánt színre festhetjük.

Tapétázás előtt ne felejtsük a helyiség padlózatát fóliatakarással ellátni!

 

DIVA
MARBURG
P+S
 
RASCH